2012,aug
W

Leryn Franco

in Nők, Összes, by Szilvi
Leryn Franco

Leryn Franco

A gyönyörű modell 41 indulóból a 34. helyen végzett. Djokovics exbarátnője Rióban újra bizonyíthat, addig is modellkarrierjével tör nagyobb babérokra.

A 30 éves Leryn Franco gerelyhajító már Athénban is ott volt. A 2004-es olimpián 50.37 métert dobva mindössze a 42. helyen végzett. A gerelyhajításban nem nagyon tud fejlődni, a döntőkbe nem sikerül bekerülnie. Sőt, 2008-ban Pekingben 45.34 métert hajítva rosszabbul dobott, mint Athénban, így az 51. helyen zárt. Az élmezőnybe sosem került be, de mégis ikonikus alakjává vált a női gerelyhajításnak.

Forrás: http://sportgeza.hu

 

 
2012,aug
W

Niki Belucci

in Nők, Összes, by Szilvi
Niki Belucci

Niki Belucci

Niki Belucci (Pósán Nikolett) (Budapest1983március 10.) lemezlovas, pornószínésznő.

Élete

Pósán Nikolett 1983március 10-én született Budapesten.

5 éves korában (1988) kezdett szertornázni. Sinkó Andrea fitneszbajnok volt az edzője 3 évig, de 1988-1991 között még nem versenyezett. 3 év elteltével átigazolt a Budapesti Honvéd Sportegyesülethez, ahol 1992-ben nyerte az első versenyt.

1993 decemberében, 10 évesen megnyerte Szlovákiában az egyéni versenyt is. 1 évvel később a Honvédtól a FTC-hez került. Sportpályafutása 1998-ban egy komoly sérülése miatt ért véget.

Középiskolai tanulmányait egy vendéglátóipari szakközépiskolában végezte el. Ezután divatáruüzletben dolgozott eladóként, majd modell lett. 2001-ben megkereste őt egy pornófilmeket készítő producer, aki munkát ajánlott neki. Az első filmjét Ibizán forgatta. Forgatott JapánbanOlaszországban és Magyarországon is. Fél évig szerepelt pornófilmekben. 2003 óta lemezlovas.

 
2012,aug
W

Anna Kournikova

in Nők, Összes, by Szilvi
Anna Kournikova

Anna Kournikova

Anna Szergejevna Kurnyikova (oroszul Анна Сергеевна Курникова; Moszkva1981június 7. –) orosz hivatásos teniszezőnő, 2003-ban visszavonult hát- és gerincsérülései miatt.

Pályafutása legjobb eredményeit párosban érte el: 16 WTA-tornát nyert meg, ebből kettő Grand Slam (Martina Hingisszel párban), és világelső is volt 1999-ben. Egyéniben nem nyert tornát, négy döntőbe jutott be, a legjobb világranglista-helyezése a 8. volt.1997-ben wimbledoni debütálásakor bejutott az elődöntőbe, ez élete legjobb egyéni Grand-Slam eredménye.

Pályafutása

Se apja (Szergej, tanár a moszkvai sportegyetemen), se anyja (Alla, közgazdász), nem terelte Annát tudatosan a profi teniszjátékosi karrier felé – leginkább csak azért járatták edzésekre, hogy az egészsége megerősödjön. Anna tenisztehetsége ötéves korában nyilvánult meg először, amikor elkezdett játszani a heti gyerek-sportprogramban. Annak ellenére, hogy szülei nem voltak különösebben tehetősek, rövidesen már olyan sportklubokban kezdhetett komolyabban gyakorolni, mint a Szokolnyiki Park és a Spartak Club.

Első teniszedzője (még Moszkvában) Larissza Preobrazsenszkaja volt, 1985-től 1989-ig – Anna pedig már iskoláskorában is végig edzett és gyakorolt. 1992-ben (11 évesen) édesanyjával együtt Floridába, Bradentonba költözött, és a Nick Bolletieri´s Tennis Academy-n folytatta tanulmányait. Nagy könnyebbséget jelentett számára az, hogy – Moszkvával ellentétben – itt már nem kellett állandóan ingáznia a teniszpályák és az iskola között.

13 évesen bejutott az Orange Bowl döntőjébe, amit ha megnyert volna, úgy ő lett volna a bajnokság legfiatalabb győztese. Az Orange Bowl 18. kupáját azonban már ténylegesen elhódította 1995-ben – akárcsak a 18. Európai Bajnokságot és az olasz Open juniort is. Wimbledonban junior középdöntős, a francia Open junior kupában pedig negyeddöntős lett 1995-ben. Ez évben lépett elő professzionális teniszjátékossá is. 14 éves korában megnyerte a Fed Cup versenyt, ahol így már valóban felállíthatta győzelmével a fiatalsági rekordot. Karrierje innentől egyenesen ívelt felfelé.

Érdekességek

  • Hosszú utat járt be azóta, hogy szüleinek nem volt elég pénze megvenni első teniszütőjét: 1999-ben már 11 millió USD-t keresett.
  • 1998-ban a világ 50 legszebb embere közé választotta a People Magazine (címlaplányként), 2000 júniusában pedig a Sports Illustrated címlapjára is felkerült.
  • Bár számos pletyka kering a Pavel Burével és Szergej Fjodorovval folytatott állítólagos románcairól, Anna állítja, hogy élete első számú szerelme mindig is az volt, ami híressé tette: a tenisz.
  • Már évek óta – igaz, kisebb nagyobb mosolyszünetekkel – a spanyol énekessel, Enrique Iglesiassal boldog. Akivel az egyik videoklipje, az Escape forgatásán ismerkedett meg.
  • 2000-ben a #66 lett a Maxim magazin a világ 100 legszexisebb nője listán.[1]

 

 
2012,aug
W

Kate Beckinsale

in Nők, Összes, by Szilvi
Kate Beckinsale

Kate Beckinsale

Színészcsaládból származik, fiatalon elhunyt édesapja brit televíziós produkciókban szerepelt, édesanyja színpadi színésznő volt. Kezdetben a fiatal Kate is tévéfilmekben kapott szerepet, de Kenneth Branaghnak hamar feltűnt a tehetsége, ezért szerepet osztott rá a Sok hűhó semmiértben. 1995-ben Aidan Quinn és John Gielgud mellett játszhatott a Megkísértve (Haunted) címűthrillerben. 1998-ban egy vígjátékban, A diszkó végnapjaiban (The Last Days of Disco) szerepelt. Egy évvel később a Börtönpalotacímű, thaiföldi drogcsempészetről és ennek kemény megtorlásáról szóló börtöndrámában kapott lehetőséget Claire Danestársaként.

Az igazi kiugrást a 2001-es év jelentette Beckinsale számára, amikor Michael Bay rendező Ben Affleck és Josh Hartnett mellett főszerepet szánt neki a Pearl Harbor – Égi háború című romantikus, háborús filmben. A kritika ugyan fanyalogva fogadta a filmet, de az amerikai közönség köreiben sikeres volt. A fiatal Hartnett mellett Beckinsale-re is felfigyeltek. Szintén ebben az évben John Cusack oldalán játszott a Szerelem a végzeten (Serendipity) című romantikus filmben. 2003-ban az ő nevével fémjelezve készült el az Underwold című film, melyben egy vámpírlányt formált meg. Egy évvel később hasonló szerepet vállalt el Hugh Jackman oldalán a Van Helsingben, ebben a vámpírok ellen harcolt. 2004-ben komolyabb filmben is szerepelt, Martin Scorsese felkérésének igent mondva az Aviátorban (The Aviator) Ava Gardnert keltette életre hitelesen. 2006-ban ismét könnyebb hangvételű filmek következtek, előbb az Underworld folytatása jött, majd Adam Sandler partnere volt a Távkapcsban (Click). 2007-ben az Elhagyott szoba (Vacancy) című thrillerben volt látható.

2000-ben a #85 lett a Maxim magazin a világ 100 legszexisebb nője listán.[1]

 

Év Cím Szerep Magyar hangja
1991 Elfújja a szél
One Against the Wind
Barbe Lindell
1992 Rachel’s Dream
Rachel’s Dream
Rachel
1993 Anna Lee: Headcase
Anna Lee: Headcase
Thea Hahn
1993 Sok hűhó semmiért
Much Ado About Nothing
Hero Tóth Ildikó
1994 Royal Deceit
Royal Deceit
Ethel
1994 Lóhalálában
Uncovered
Julia Darrow
1995 Cold Comfort Farm
Cold Comfort Farm
Flora Poste
1995 Marie-Louise, avagy a kimenő
Marie-Louise ou la permission
Marie-Louise
1995 Megkísértve
Haunted
Christina Mariell
1996 Emma
Emma
Emma Woodhouse Hámori Eszter
Ruttkay Laura
1997 Kóklerek
Shooting Fish
Georgie Murányi Tünde
1998 A diszkó végnapjai
The Last Days of Disco
Charlotte
1998 Alice Tükörországban
Alice Through the Looking Glass
Alice Györgyi Anna
1999 Börtönpalota
Brokedown Palace
Darlene Davis Kisfalvi Krisztina
2000 Az aranyserleg
The Golden Bowl
Maggie Verver Györgyi Anna
2001 Pearl Harbor – Égi háború
Pearl Harbor
Evelyn Johnson Horváth Lili
2001 Szerelem a végzeten
Serendipity
Sara Thomas Létay Dóra
2002 Laurel Canyon
Laurel Canyon
Alex
2003 Kisördögök
Tiptoes
Carol Ruttkay Laura
2003 Underworld
Underworld
Selene Kéri Kitty
2004 Van Helsing
Van Helsing
Anna Valerious Németh Borbála
2004 Aviátor
The Aviator
Ava Gardner Németh Borbála
2006 Underworld: Evolúció
Underworld: Evolution
Selene Détár Enikő
2006 Távkapcs
Click
Donna Newman Gubás Gabi
2007 Snow Angels
Snow Angels
Annie Marchand
2007 Elhagyott szoba
Vacancy
Amy Fox Kisfalvi Krisztina
2008 Szárnyas teremtmények
Fragments
Carla Davenport Németh Borbála
2008 Láncra vert igazság
Nothing But the Truth
Rachel Armstrong Németh Borbála
2009 Vakító fehérség
Whiteout
Carrie Stetko Németh Borbála
2009 Mindenki megvan
Everybody’s Fine
Amy Pálfi Kata
2012 Csempészek
Contraband
Kate Farraday Németh Borbála
2012 Underworld: Az ébredés
Underworld: Awakening
Selene Kéri Kitty
2012 Total Recall
Total Recall
Lori
 
2012,aug
W

Vad Katalin

in Nők, Összes, by Szilvi
Vad Katalin

Vad Katalin

Vad Katalin (pornószínésznői pályafutása alatt művészneve: Michelle Wild) (Sátoraljaújhely1980január 16. –) magyar sorozatszínész, egykori pornószínész. Férjével és Málna nevű leányával él.

1999-ben fejezte be középiskolai tanulmányait a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskolában. Először táncosnőként dolgozott egy éjszakai bárban, majd erotikus telefon-szolgáltatásokkal foglalkozott. Első erotikus filmjét 2001-ben forgatta. Kb. 80 film elkészülte után, 2004 elején szakított az erotikus filmezéssel.

Pornósként [szerkesztés]

  • A bujaság kertje (2003)
  • A levegő fenegyerekei
  • A nő
  • Az élvezetek nagykövete (2003)
  • Best of Michelle Wild
  • Csillagok (2004)
  • Kalózrádió
  • Kalózrádió – backstage
  • Kicsi csibék egyedül
  • Michelle és Sandra (2002)
  • Pajkos nyelvecskék
  • Szexkalózok (2004)
  • Tinitonik 2.

Színészként [szerkesztés]

Díjak [szerkesztés]

  • Brüsszeli Erotika Fesztivál (2003): Legjobb színésznő
  • Venus díj (2003): Legjobb magyar színésznő
  • I. Magyar Pornó Oszkár Díj (2003): legjobb pornósztár
  • II. Magyar Pornó Oszkár Díj (2004): legjobb pornósztár
  • III. AVN award Díj (2002) a legjobb anal szex jelenet

 

 
2012,aug
W

Új moderátorunk! Szilvi :)

in Nők, Összes, by Szilvi
Új moderátorunk

Új moderátorunk! :)

 
2012,aug
W

Cristiane

in Nők, Összes, by Szilvi
Cristiane

Cristiane

 
2012,aug
W

Brittany Mcgraw

in Nők, Összes, by Szilvi
Brittany Mcgraw

Brittany Mcgraw

 
2012,aug
W

Kelly

in Nők, Összes, by Szilvi
Kelly

Kelly

 
2012,aug
W

Napi amatőr

in Nők, by Szilvi

Napi amatőr

 

 
FIGYELEM! Az oldal 18+ tartalmú
A NapiSzexi.hu oldalon található információk, linkek képek és videók erotikus tartalmúak, az oldal a szexualitás témáját nyíltan, egyesek számára sértően kezeli. Amennyiben nem múltál el. 18 éves, vagy a térségedben az oldal használata tilos, azaz jogszabályba vagy kötelező erejű előírásba ütközik, kérlek hagyd el az oldalt az [NEM MÚLTAM EL 18 ÉVES] gombra kattintva.Az oldalra történő belépés előtt figyelmesen olvasd el az alábbiakat, mert az [ELMÚLTAM 18 ÉVES] gombra történő kattintással elfogadod a következő feltételeket: